2014. május 27., kedd

A projekthez kapcsolódó weboldal


A projektben célul tűztük ki egy weboldal létrehozását is, ahol a diákok bemutatják a gyűjtőmunkájuk eredményét. Erre a matematika órák keretében már nem tudtunk időt biztosítani, de az informatika órán (heti 1 óra) talán megvalósítható.
Minden csoport elkezdte a munkát. Remélem a tanév végéig még elkészül.

2014. május 7., szerda

A projekt zárása, értékelése

A projektet a mai órán értékeléssel zártuk. Megbeszéltük a projekt alatt felmerült nehézségeket, kiemeltük a legeredményesebb csoportokat. A diákok értékelték a saját csoportjuk projektben végzett munkáját, a saját munkájukat a csoporttagokkal való együttműködésüket.
Néhány válasz a diákok értékeléséből:


Mit tanultam ebből a projektből?
„Együttműködést”
„Sok új dolgot tanultam a háromszögek gyakorlati alkalmazásából és fejlesztette a csapatmunkámat is”
„Hogy a matematika lehet jó szórakozás is, csak úgy kell hozzá állni. Ha érdekel valami, akkor sokkal színesebb, jobb előadás készülhet belőle”
„A csoportmunka fontosságát”
„A matematikára a világban sokfelé rátalálhatunk, ha nyitva tartjuk a szemünket és így megérthetjük a minket körülvevő világot”
„Megtanultam a projektből, hogy egy magas sarkúban is megtalálhatók a háromszög vonalai, érdekességeket a Bermuda - háromszögről, és az ókori épületekről”

Mi tetszett ebben a projektben?
„Hogy együtt tudtunk dolgozni és mindenkit érdekelt a téma”
„Csapatban dolgozni nagyon jó dolog, persze csak akkor, hogy ha olyan emberekkel van együtt az ember, akiket szeret/bír/ismer”
„A legjobban az tetszett, hogy a csoport tagjai megtanultak közösen együttműködni és a csoporton belül nagyon jó összhang alakult ki”
„A csoportmunka, mert így mindenki kivette a részét a feladatból”
„A projekt nyújtotta újféle gondolkodásmód és az újfajta módszerek, szerintem a projekt új utakat nyit meg az oktatásban ,és a diákság kedvére való”
„Azt hiszem az, hogy egységesen, összetartóan tudtunk dolgozni, így csapattársaimhoz is közelebb kerültem”

Min szeretnék változtatni a következő projektmunkám során?
„A feladatokat jobban fel kellett volna osztanunk”
„Kicsit furcsa volt, hogy számítógépen kellett dolgoznunk, eddig ilyet még nem csináltam és őszintén bevallom, hogy én inkább plakátot készítettem volna szívesebben mint wiki oldalt”
„Részletesebb kutatómunkát végzek”
„Szerintem minden jó volt így. Jól működött a csapatom, megfelelő lett minden”
„Kevesebb témát részletesen mutatnék be”
„Igazából semmin, mert remekül együtt tudtunk dolgozni”
„Több időt szeretnék a prezentáció elkészítésére”



2014. május 5., hétfő

Tudásfelmérő


Túl vagyunk a projekt wiki oldalainak szerkesztésén, értékelésén, feladatmegoldásokon.
A feladatmegoldó órákon tapasztaltam, hogy a diákok a tanult fogalmak, tételek megfogalmazásában pontatlanok, felületesek. Ezért házi feladatként az EDU felületen egy plusz feladatot kaptak a csoportok, létre kellett hozni egy wiki oldalt, mely tartalmazza a háromszögekkel kapcsolatban tanult fogalmakat, tételeket. Eközben újra át kell nézniük a már tanult fogalmakat, tételeket. Úgy gondolom, hogy ezek a wiki oldalak a későbbi ismétléskor is segítséget nyújthatnak. Sokan jól megoldották ezt a feladatot, néhány helyen kell csak apró javítást tenni.
A projektünk végén felmértem a diákok tudását.

A kérdések között voltak a háromszögek matematikán túli alkalmazásával kapcsolatosak, melyek a csoporttémákhoz kapcsolódtak. Egy feladatban turistajelzések festéséhez szükséges festék mennyiségét kellett kiszámolni (ehhez síkidomok területeit kellett először meghatározni). Adtam olyan kérdéseket, melyeket a csoportok prezentációi, illetve a szerkesztett wiki oldalak alapján lehetett megválaszolni. A kétágú létránál megjelenő háromszöghöz, az építészetben alkalmazott timpanonhoz, a járművek prizmájához, földrajzhoz kapcsolódtak kérdések.
A háromszögek matematikájához kapcsolódó fogalmak, tételek ismeretére is rákérdeztem, illetve volt olyan feladat, aminek megoldásához segítséget adhatott a GeoGebra program.
Jól éreztem, hogy a fogalmak, tételek pontos megfogalmazása okozta a legtöbb gondot a tanulóknak. A következő alkalommal, a projekt közben is nagyobb figyelmet kell erre fordítanom.

A projektünk céljai között szerepelt az is, hogy létrehozunk egy weboldalt, a projektben összegyűjtött ismeretekből. A matematika órákon erre már nincs időnk, de az informatikát tanító kollégával megbeszéltem, hogy mivel informatikából weblapkészítést tanulnak a diákok, a projekthez kapcsolódó weboldalakat az informatika óra keretében készítik el.
Matematika órán a weboldal felépítését terveztük meg a coggle.it programmal. 
Minden csoport készített az oldalhoz szófelhőt a wordle.net programmal. A következő órán értékeléssel zárjuk a projektet.

2014. április 24., csütörtök

Wiki oldalak, értékelés

Az osztály már az előző órán értékelte a prezentációkat, én viszont a mai óra elején, mivel az előző órán erre már nem jutott idő. Az elkészült wiki oldalak értékelését is részletesen megbeszéltük az előre kiadott szempontrendszer alapján. Az EDU-ba feltettem az értékelésem eredményét, így mindenki átnézheti később is, hogy hol volt jó és hol volt hiányos a munkája. A társak értékelésének eredménye az EDU-ban szintén megtekinthető.


A csoportmunkán belül az egyéni teljesítmények értékelése okozott egy kis nehézséget, mert nem minden diák munkája volt jól követhető. Az EDU portálon a wiki oldalaknál az "Események" mutatják, hogy ki szerkesztette az oldalt, visszaállítható az előző verzió, látszólag egyszerű az értékelés.

A diákoknak viszont ez a projektfeladat olyan szempontból újszerű volt, hogy blogot kellett írni, közösen kellett szerkeszteniük az oldalakat, a prezentációt, és a wiki oldalt. Volt olyan csoport, ahol a csoporttagok közösen dolgoztak, elküldték egymásnak az anyagokat, s közülük egy valaki elkészítette a wiki oldalt. Így én nem láttam a munkájuk nyomát. Hogy ne kerüljenek hátrányba a diákok a feladat újszerűsége miatt az értékelésnél, szombatig lehetőséget kaptak arra, hogy az oldalt módosítsák, mindenki szerkesszen, töltsön fel önállóan tartalmat. 
Ezután a következő óráig mindenki bővítheti a többi csoport wiki oldalát, kiegészítheti új ismeretekkel. A következő órára összeállíthatnak a többi csoport témáihoz kapcsolódó feladatot is.
A mai óra második részében a csoportok munkáihoz kapcsolódó feladatokat oldottunk meg.
Kíváncsian várom, hogyan bővítik egymás wiki oldalait.

2014. április 16., szerda

A csoportok prezentációi

A csoportok bemutatták a témájukról készített prezentációkat. A legtöbben alaposan felkészültek, és szépen összeállított bemutatót készítettek. A témájukat sokan saját készítésű fotókkal, rajzokkal illusztrálták. Sajnos mindkét osztályban (2 osztályban zajlik a projekt) voltak hiányzók, így akadt olyan csoport, ahol egy tanuló volt jelen, s egyedül kellett bemutatnia a csoport által készített összeállítást. 
Néhány részlet a munkákból:

 A csoportok a témájukhoz kapcsolódó matematika feladatot a bemutatójuk végén tűzték ki az osztálynak. Akadt néhány érdekesebb, de főként egyszerűen megoldható feladatokat állítottak össze. Lehet, hogy a prezentációra fordítottak nagyobb figyelmet, s a feladatra kevésbé figyeltek. Én többektől vártam összetettebb, érdekesebb feladatot. Legközelebb ezt jobban kihangsúlyozom.
Minden prezentáció bemutatásának végén a tanulók értékeltek. Az EDU portálon készítettem egy kérdőívet, amivel egészen gyorsan tudták értékelni a csoportokat (minden tanuló külön számítógépnél dolgozott), s azonnal megnézhettük az összesített kiértékeléseket.

A csoportok elkészítették a wiki oldalakat is, de azt még módosíthatják a tavaszi szünet végéig.



2014. április 13., vasárnap

Háromszögek a matematikában

Minden csoport gyűjtőmunkát végzett ezen a héten, és az EDU portálon, az osztály tankörében írt blogokban számoltak be a diákok a munkájuk eredményéről. A csoportok gyűjtőmunkája nagyon vegyes képet mutat. Van olyan csoport, ahol a csoporttagok felosztották a feladatot, képeket készítettek, sok jó ötletet írtak.

Akad olyan csoport is, ahol az együttműködés nehézkes, nem minden csoporttag végzi el időben a rábízott feladatot. Az EDU portálon nagyon jól lehet követni a csoport tagjainak egyéni munkáját. Mivel a csoport minden tagjának itt kell a kutatómunka eredményét blogban megírni, látható, hogy ki mivel és milyen mélységben foglalkozott. A wiki oldal szerkesztésénél is nyomon követhető, hogy ki mit írt hozzá a wikihez. Így a csoporton belüli egyéni munka jól értékelhető.
Az Intel ® Teach Essentials képzésen nagy hangsúlyt kapott az értékelés. Nagyon sok munkával jár a csoportok munkájában az egyéni munkák figyelemmel kísérése, de nagyon fontos, hogy minden diák érezze azt, hogy a csoport teljesítménye rajta is múlik, s más nem végezheti el az ő feladatát.

A matematika órákon beszéltünk a csoportfeladatokkal kapcsolatban felmerült kérdésekről is, de a héten elsősorban háromszögekkel kapcsolatos feladatok megoldásával foglalkoztunk.
Az EclipseCrossword programmal készült keresztrejtvénnyel indítottunk, melyben a kérdések a háromszögekről tanultakhoz kapcsolódtak.
Főként olyan feladatokat oldottunk meg, amihez a GeoGebra programot használtuk. Ez egy olyan dinamikus geometriai szerkesztőprogram, amellyel nagyon jól szemléltethetők különböző geometriai problémák, és ami a geometriai feladatok diszkussziójához nagyon jól használható.


Pl.: Feladat:
Egy háromszög mindhárom csúcsát kössük össze a sík egy tetszőleges P pontjával. Bizonyítsuk be, hogy az összekötő szakaszok felezőpontjai meghatározta háromszögek mind egybevágóak, bárhol vesszük is fel a P pontot.

Ennél a feladatnál az ábra elkészítése után a P pont helyzetét változtatva, megfigyelhetők a keletkező háromszögek, észrevehetjük, hogy oldalai párhuzamosak a kiindulási háromszög oldalaival. Az oldalak hosszát megfigyelve, rájöhetünk arra, hogyan bizonyítható az állítást.

Egy másik feladat pl.: Szerkesszünk háromszöget, ha adott egyik oldala, a köré írt kör sugara és az oldalhoz tartozó magasság. Végezzük el a feladat diszkusszióját. 
A GeoGebrában megszerkesztve a háromszöget, a pontok mozgatásával megállapíthatjuk a feladat megoldásának feltételét, illetve a megoldások számát.
A következő héten a csoportok bemutatják a gyűjtőmunkájuk alapján összeállított prezentációkat, s véglegesre el kell készíteni a wiki oldalakat.